A BOPLA „ROTrunner“ csapat – egy vidám és nemcsak a sport terén összetartó csapat

A „ROTrunner“ mozgalmat egyes kollégáink 2007-ben egy egészségügyi akció keretein belül alapították. Ennek az az elképzelés állt a hátterében, hogy a kollégák közötti összetartást így növelni lehet, és emellett az ember edzetté válik, illetve edzett marad! A ROTrunner, amely pillanatnyilag a BOPLA vállalat különböző területeiről összesen kb. 10 tagot számlál, rendszerint hetente egyszer találkozik és ekkor közösen végigfutnak egy előre meghatározott útvonalon. A ROTrunner tagja Heike Buchholz vezetése alatt kezdetben rendszeresen edzettek és elértek egy olyan szintre, ahol már érdemes volt részt venni a régió különböző futóversenyein.

A legelső évben, 2007-ben részt vettek a Randringhausenben „Az egészség-a-szájban-kezdődik“ jelszó alatt megrendezett közös futáson, ezt követte a Paderborni Húsvéti Közös futás, a Herfordi Wälle-futás, majd különböző közös futások, amelyekre Berlinben és Hamburgban került sor. A ROTrunner tagjai közül néhányan már félmaratoni és maratoni futásokon, valamint a Berlini Vízművek Stafétaversenyén is részt vettek!

Örülünk, hogy munkatársaink saját kezdeményezésükre ilyen rendezvényeken vesznek részt és reméljük, hogy ez a jövőben is folytatódni fog!

BOPLA Digitál - Tapasztalja most meg interaktívan!